R. Carlos: "Itt akarok visszavonulni"
Forrás: www.realmadrid.com 2006.11.08. 14:40
A Real Madrid védője kihasználta szabad napját arra, hogy ebéd közben a Cadena Cope mikrofonjai elé álljon, és egy rendkívül érdekes interjút adjon. A brazilnak ami a szívén az a száján; most a csapat jelenlegi, és saját helyzetét értékelte.
Látva a mutatóidat kiderül, hogy rengeteg meccs van a hátad mögött… Soha nem sérültem meg. A kisebb sérülések amelyeket szenvedtem, azok a sok utazás és a fáradtság következményei. Ez sok mindenből tevődik össze, igyekszem vigyázni magamra.
Csak Donato szárnyal túl… Nem érem be, túl sok nekem. Szeretnék még 3-4 évet játszani, és utána pihenni. Nem szeretnék örökké játszani. Most már visszavonultam a válogatottságtól. Még 3 év a legmagasabb szinten. 1990 óta rengeteg meccset játszottam. Visszavonulásom után szeretnék egy évet a gyerekekkel tölteni, velük lenni, és azután valami levezetésféleség, még nem tudom, hogy Brazíliában vagy Spanyolországban. Nehéz volt elhagyni a válogatottat? Ez egy olyan döntés volt, amit már akkor egy ideje elterveztem. Amikor nyerünk vagy veszítünk azt közösen tesszük, és mikor Brazíliával kikaptunk Henry góljával, azért engem okoltak. De már azelőtt, hogy elkezdődött volna a világbajnokság elterveztem, hogy visszavonulok, és csak a Madriddra koncentrálok. Mikor visszaérkeztem Brazíliába, és láttam szenvedni a szüleimet az engem ért kritikák miatt, akkor végleg eldöntöttem. 11 éve hagytam el Brazíliát, és csodálkozom azon, hogy ott rosszul beszélnek rólam.
Úgy érzed-e, hogy elfogadott a spanyol és a madridi közönség? Nem lehet panaszom Spanyolországra. Sétálok az utcán, és az emberek nagyon jól viselkednek velem, szeretnek; itt mindent megnyertem a Madriddal, és remélem most a spanyol kupát is sikerül elhódítanom. A Real Madridnak nagyon szép múltja van. Sok mindenről mesélhetnénk: öltözőkről, utazásokról, történetekről… Fernando Hierro volt mindig a követendő példám. De Redondo vagy Miljatovic, ők is nagyon jól viselkedtek velem.
Sokat változott Capello? Ugyanolyan. Talán most még nyugodtabb, és valamivel kevesebbet kiabál. Nagyon komoly ember. Manapság egy szezonban három trófeát szerezni nagyon nehéz, de még kettőt is. 7 év alatt mindent megnyertünk, de ennek megvolt a visszaütője… Sokat beszéltek a galaktikusokról, és az emberek elkezdtek minket sok helyen rosszul kezelni; nem úgy kezeltek, mint egy futballcsapatot. Ennek ellenére a Real Madridot tartják a világ legjobb csapatának, és (most már hivatalosan is – a szerk.) a XX. század legjobbjának; nem véletlenül…
Zidane mikor visszavonult azt mondta, hogy ha sikeresek lettetek volna, akkor folytatta volna… Sokat beszéltem vele, és megkértem, hogy maradjon, de ő azt mondta, hogy fáradt. Nem volt benne már annyi motiváció, és úgy döntött befejezi.
Te kiegyensúlyozottan teljesítesz évek óta, és nem volt különösebb válságod… Szerencse. Ezenkívül erős mentalitás, meg az emberek segítsége, az ami segítségemre van. Ezért vagyok továbbra is lelkes. Nagyon erősnek kell lenni fejben. Én olvasom az újságokat, hallgatom a rádiót… és mindez nem árt nekem. El fogod hagyni a Realt? Erről sokat cikkeztek. De hazugság. Itt akarom folytatni. Ezekben a hetekben lezárjuk ezt az ügyet. Ez lenne az utolsó szerződésem.
Gondoltál a távozásra? Nem, soha. Beszéltem más csapatok embereivel, nagyon jó ajánlatokkal, de a jövőm itt van Spanyolországban és a Real Madridban. Vissza kell adnom a csapatnak, amit nekem adott. Látom a TV-n az angol focit, és inkább a spanyolt választom.
Mikor jár le a szerződésed? Jövő év júniusán, és ha 35 meccset jászom addig, akkor automatikusan egy évvel meghosszabbodik.
Cannavarónak hátrányára lesz az Aranylabdáért folytatott küzdelemben az, hogy védő? Úgy gondolom ebben az évben ez megváltozik. Fabio megérdemli az Aranylabdát. Én közel voltam hozzá 2002-ben.
Fontos lenne számodra, hogy megnyerjétek a Király-kupát? Szeretném megszerezni a kupát, de az európait (BL-t, de spanyolul így mondják).
Minek kell megváltoznia a Madridban, hogy megnyerjétek? El kell tűrnünk a ránk nehezedő nyomást, nagyon feszültek vagyunk az elmúlt 3 év sikertelensége miatt. Játszanunk kell a futballt, keményen kell edzenünk, koncentrálnunk kell, el kell felejteni a problémákat, ki kell futni a pályára játszani, és jól kell szórakozni. A csapat hangulata nagyon jó. Az edzőnek tetszik, hogy ha edzésen azt nyújtod, amit majd meccsen is; és aki nem edz, az nem is játszik. Mindenkinek keményen kell edzenie. Mi veteránok azt próbáljuk elérni, hogy ne vesszen ki az új emberekből a lelkesedés, tiszteljék azokat akik játszanak, és ezt mutassák is meg a pályán. Nem lehet motiválatlannak lenni, és el kell érni, hogy az edző nehéz helyzetben legyen, mikor kijelöli a kezdőcsapatot. Minden héten az a 11 játékos játszik, aki a legjobb formában van.
Helguera a jó példa erre… Nagyon korrekten viselkedett az öltözőben, és megmutatta, hogy nagy profi. Ő egy követendő példa.
Megérted azt, hogy a nézők unatkoznak? Olyan meccseken, mint a Celta elleni volt van 10 gólhelyzeted, és végül veszítesz. Az, amit a közönség kíván, azok a győzelmek. 3 momentumuk volt a meccsen, és 2 gólt ajándékoztunk nekik. Capello tudja mi a jó a csapatnak, és nem azért dolgozik, hogy bárkit szórakoztasson. Milyen a hangulat az öltözőben? Egy olasz edzőnk van, aki a védekezésre fekteti a hangsúlyt. Most kivárunk, mert bármely pillanatban lőhetünk egy gólt. Eldönthejük, hogy mennyi figyelmet szentelünk a védekezésre. Antoniónak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie Capellótól, és a csapattól. Ronaldónak fogynia kell, és 35 gólt rúgnia, amit megígért nekem. A csapat érdekében mondom. Raúl a követendő példa, nagyon jól kijövök vele. Sokat beszélünk, és mindent világosan látunk. A futballban az egoizmus rossz.
Ti csapatkapitányok egy szabályzatot fogtok alakítani… A ligának van egy szabályzata. Mi a sajátunkat fogjuk megcsinálni, amely órarendekhez lesz kötött. Jót fog tenni a szabályzat megújítása. Raúl gondolkozik rajta, és fog beszélni erről Miljatovic-csal. Amikor súlyos hiányosságok adódnak pótolni kell őket. Lényegében egy emberi csoportot kell alakítani, amely példával szolgál a többi klub számára is.
Mi történt Emersonnal a gólja után? Nem akarta megünnepelni. A Bernabéuban betalálni az egyik legjobb dolog, ami valakivel megtörténhet, de ő mégis mérges volt, mert az első gólnál (Nené) hibázott. Mondjuk én már számtalanszor hibáztam…
Nagyon sokat veszít a Barça Eto’o kiválásával? Egy olyan csapat mint a Barcelona nem függhet egyetlen játékostól, és szerintem el vannak fáradva. Messivel, Ronaldinhóval, Xavival a csapatodban nem függhetsz egy embertől. Ismétlem, szerintem el vannak fáradva, és nehezen fogadják el, hogy nem megy nekik.
|